Schmitt Pál mondjon le!
Saját mappába csak bejelentkezett felhasználó menthet! Kérjük jelentkezzen be az Ügyfélkapun vagy
regisztráljon!
Nyílt levél Schmitt Pálnak
Schmitt úr!
Ha igaz, amit mond „a pénzhiány térdre kényszerítette a sportot” ( bővebben lásd alább), akkor igaznak kellett lennie akkor is, amikor még mást mondott, amikor több érmet, nagyobb sikereket ígért a magyar szurkolóknak. De nem ezt mondta. Vagy azért, mert nem akarta a valósággal megismertetni a magyar sportot szerető közvéleményt, vagy azért, mert nem így látta.
Az előző esetben, szándékosan megtévesztette a sajtót és a sajtón keresztül honfitársait.
A második esetben kiderült, nem ért ahhoz, amiről előzőleg nyilatkozott, s ebből következik, hogy most sem ért hozzá.
Schmitt úr! Mi az igazság?
Talán az, hogy Ön mindenre kiválóan alkalmas. Spanyolországi magyar követnek, pártvezetőnek, EU-diplomatának, NOB és MOB funkcionáriusnak, sőt, saját maga szerint NOB elnöknek is. Bárminek, csak pozíció legyen, jó nagy és ne járjon felelősséggel.
Mikor lett volna hiteles Ön és az, amit állít? Ha pár hónappal az olimpia előtt mondja, lemond MOB funkciójáról és nem utazik Pekingbe. Annyival is több jutott volna a sportolóknak, amennyibe az Ön utazása került.
De lemondani, még mindig nem késő. Ám ehhez Ön túlságosan is pozícióféltő és hataloméhes. Vagy csak annak látszik.
Üdvözli:
Roóz PÉter
Idézet az mr1-kossuth.hu-ról:
Schmitt: a pénzhiány térdre kényszerítette a sportot Schmitt Pál szerint az általa jósolt 18 éremből 6 elveszett, de a második félidőben még szép eredményeket érhet el a jelenleg 4 ezüsttel és 1 bronzzal álló magyar csapat. A MOB elnöke úgy véli, hosszú távon az alulfinanszírozottság térdre kényszerítette a sportot.
Pap Zsigmond
2426
959
40
2008.09.24 16:45
2426
959
40
2008.09.24 16:45
Kedves Péter!
Azt az Á la Carte műsort éppen nem láttam, így nem tudok hozzászólni.
Ami a leveledet illeti, biztos helyen van: a kőrdossziéban (szemeteskosár) az én 4 évvel ezelőtti levelem mellett. Én 4 éve háborodtam fel akkor, amikor Schmittnek volt képe kivonulni a kalapácsvetés eredményhirdetésére, aztán eltünt, mint szürke szamár a ködben. Nem tette szóvá Annusnak, hogy hazaindult, miközben ott kellett volna maradni, nem ment el hozzá, hogy engedje, hogy a Wada mintát vegyen, nem. Ő csak kivonult, mint egy istenség, büszkén átadta az érmeket, mint egy adományt, aztán nem állt se a versenyző mellé, sem az igazság mellé, ami talán ugyanaz, de utóbbi fontosabb.
Én még az athéni játékok alatt írtam egy levelet, melyben felszólítottam őt cselekvésre, vagy lemondásra.
Még arra sem méltatott, hogy ha már közpénzen mereszti a v@l@gát a semmiért, akkor valamelyik naplopó szolgálójával írasson egy válaszlevelet. Mert ő valaki, én meg egy nagy senki vagyok.
Tudod Péter, egykor azt hazudták az embereknek, hogy a demokrácia egyet jelent azzal, hogy az ember véleményét és nem a gonosz keleti szomszéd véleményét kell érvényesíteni. Szerinted igazat mondtak? Érdekel valakit a véleményünk? (bármilyen szintre, bármilyen ügyre, bármilyen hivatalra, stb. hivatkozhatsz) Kik vagyunk mi, hogy egy ilyen mindenekfelett álló sz@rházi annyiba vegyen, hogy akár elolvassa a levelünket? Nekünk nem sikerült jól a hűbéri rendszer, a kapitalizmus, nem sikerült a szocializmus, majd pont a demokrácia fog sikerülni? Amíg Schmitt Pálok eltölthetnek egyetlen percet is ilyehn tiszteletreméltó tisztségben és lejárathatják azt, addig itt sok minden van, de demokrácia nincs.
Barátsággal Zsiga

Roóz Péter Gábor
57
7
12
2008.09.24 15:57
57
7
12
2008.09.24 15:57
Szeretném tudni, vajon eljutott-e a MOB elnökéhez nyílt levelem?
S ha igen, miért nem válaszolt rá?
Udvariatlanságból?
Vagy, mert nem érdekli, mit gondolnak az emberek? Ez is udvariatlanság, s pökhendiség, a mások lenézése.
Ha így van, egy okkal több, hogy MONDJON LE!

2008.08.28 22:08
57
7
12
2008.08.28 22:08
Kedves Zsigmond!
Sokat gondoltam Rád, miközben az Á la Carte című tévéműsort néztem/hallgattam. Azt gondoltam, de jó lenne, ha Te is néznéd...
Üdvözöllek
Sokat gondoltam Rád, miközben az Á la Carte című tévéműsort néztem/hallgattam. Azt gondoltam, de jó lenne, ha Te is néznéd...
Üdvözöllek
Pap Zsigmond
2426
959
40
2008.08.28 12:26
2426
959
40
2008.08.28 12:26
Kedves Péter!
Úgy vélem, hogy nem a szavak jelentésének mássága okoz gondot, hanem a sport belső világa ismeretének nagyfokú hiánya.
Most ismét le kellene írnom, hogy a bíró igenis téved, de az természetes, de ha csak az egyik fél kárára és a másik hasznára téved, vagy legalábbis olyan megítélési különbség van, amely által a bíró dönti el, hogy melyik csapat nyer - az tisztességtelen, sportszerűtlen, sőt csalás.
Tehát nem arról van szó, hogy 100 ítéletből 20 ítéletet a rossz helyezkedés, vagy nem helyes megítélés szerint helytelenül ítél meg a bíró, hanem arról, ha a 20 ítéletből 16 az A csapat, míg 4 a B csapat javára történik. Ez ugyanis eldönti a mérkőzést, a csapatok játékerejétől, formájától függetlenül.
A sportszerútlenségről.
Kedves Péter! Minek a fair play, miért hirdetik, miért van még ilyen kitüntetés is, ha a sportban ez mindenki által figyelembevett és így aztán alkalmazott magatartás? Nyilván ezek az akciók, kitüntetések éppen azért vannak, hogy megpróbálják a sportban visszaállítani. Mert valaha a sport igenis az ellenfél tiszteletén alapult. Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf és a vele egy korban élő sportolók többsége ilyen elvek alapján sportolt. De amikor pénz került a sportba, annak megszerzése eltérítette az embereket a régi hagyományoktól. De hát a dopping nem erről szól? Az, hogy egyes doppingolók lebuknak, míg mások nem, az nem erről szól? Amikor a sportoló (most nem a doppingról beszélek) a testi épsége folytonos kockáztatásával sportol, akkor talán figyel a másik egészségére, testi épségére? Hol van itt a fair play?
Az emlékeinkben kedves Péter, ott még megvan.
Üdv

2008.08.28 08:46
57
7
12
2008.08.28 08:46
Kedves Zsigmond!
Már korábban is sejtettem, de most leírom, mi a baj velünk.
Nem ugyanazt jelentik a szavak, Neked kedves Zsigmond és nekem.
Például, ha egy sportbíró nem lát meg valamit tökéletesen, s ezért nem ítél helyesen, az az én szememben: nem sportszerűtlenség. Ha elfogultan dönt, az viszont – szerintem – sportszerűtlen.
És látod, így lehetsz sportszerűtlen! Hogy sportszerűtlenül gondolkozol. Nem azt feltételezed a bírókról, hogy elfogulatlanul ítélnek, bár talán tévednek is.
Azért is látlak sportszerűtlennek, mert azt írod: „A sportszerűtlenség a sport velejárója.” És ezzel sem értek egyet. Annál is inkább, mert a fair play nemcsak sportkérdés. Az ember lehet fair (sportszerű) az élet minden területén. Munkában, barátságban, kapcsolataiban, az üzletben – vásárlóként és eladóként, politikában, az ágyban és ágyon kívül is. Sőt, azt lenne az igazi, ha így lenne. Vagy minél gyakrabban lenne így!
Ami meg az életkorodat illeti, fiatalabb vagy nálam, de ez nem lényeges, a fontos az, ami a fejeinkben van. Ezért vitatkozom Veled tisztelettel, s ezért sajnálom, hogy nem válaszolsz a kérdéseimre. (Papp Laci, Keleti Ágnes, stb.)
Tisztelettel üdvözöllek.

2008.08.27 11:53
2426
959
40
2008.08.27 11:53
Nemcsak igazat mondott, de a sört is megitta.
Horváth Tamás Zoltán László
3503
1132
32
2008.08.27 11:24
3503
1132
32
2008.08.27 11:24
Pap Zsigmond
2426
959
40
2008.08.27 11:20
2426
959
40
2008.08.27 11:20
Kedves Péter!
A sportszerűtlenség a sport velejárója. Nincs a világon olyan sportbíró, aki mindent tökéletesen lát és annak alapján ítél. Vannak szabályok és a játék olyan irányba halad, amely a szabályok határait, a szabályos és szabálytalan mezsgyéjét érinti.
Ha (most kézilabdáról beszélek) egy támadó felugrik lőni, a védő nyújtott kézzel bemos neki egyet a nyakára, az arcára, vagy a mellére. Aztán a védő is hanyattesik.
Ilyenkor a bíró ítél. Ha mindkét oldalon egyformán ítéli meg az esetet, akkor a bíró tisztességesen vezeti a mérközést. Lehet a játékosoknak alkalmazkodni a játékvezetői felfogáshoz, mert tudják, hogy mit talál a bíró szabályosnak és mit nem.
A magyar kézilabdás lányok az egész tornán olyan bírókat kaptak, akik össze vissza ítéltek, ami szabályos volt az ellenfél támadásánál, az szabálytalan volt amikor mi támadtunk. Már leírtam, hogy a ZDF riportere, egy német kézilabda világbajnok, mit mondott az orosz bírókról a bronzmeccsen - ő igazán pártatlanul nézte a mérkőzést.
Mint mondtam, nincs tökéletesen ítélő bíró. De ha egyformán ítéli meg az eseményeket minden oldalon, akkor nem ő dönti el a mérkőzést.
Ha nem ezt teszi, akkor nemhogy befolyásolja, hanem maga dönti el a mérkőzést.
Persze ezt csak az érti, aki maga is sportolt, aki nem, az elfogadja, hogy a bíró jól ítél. És aki ért is hozzá, az sportszerűtlen.
És én sportszerűtlen vagyok, bár én már 60 évesen és nyomorékként nem igen sportolok! Én csak otthon nézem a tévét és nem én, hanem mások csalják el a meccseket, nem tudom, miként lehetek sportszerűtlen.
De hát legyen, igazad van!

2008.08.26 21:28
57
7
12
2008.08.26 21:28
Kedves Zsigmond!
Ez olyan sportszerűtlen!
Nekem a bírókkal semmi bajom nem volt. És nem hiszem, hogy a 204 nemzet sportolói közül éppen minket pécéztek volna ki valamennyien és a többi 203 ország javára csaltak ellenünk. Á, ne áltassuk magunkat, nem voltak kellően felkészültek azok a sportolók, akiket csak az egyébként helyesen elfogult magyar szem szertett volna jobbnak látni.
Kellett sportdiplomácia Papp Laci sikereihez? Keleti Ágnes olimpiai aranyaihoz? A kardvívók csapat és egyéni sikereihez?
Dehogy kellett!
Vagy azt hiszed, Rákosi Mátyás sportdiplomatái jobbak voltak, mint a maiak, több tekintélyük volt a nemzetközi porondon. Talán tisztább volt a kezük a maiakénál, de a sportdiplomáciánk nem volt jobb vagy sikeresebb, valószínűleg Kádár idejében sem. Legalábbis nem hiszem, de azt igen, hisz' látom, hogy a sportolók képesek voltak győzni, mert képessé tették magukat rá.
S természetesen ez sem ilyen egyszerű…
Ám az igen, hogy Schmitt távozzon! Már sokszor megmondtuk miért.

2008.08.26 18:40
2426
959
40
2008.08.26 18:40
Kedves Péter!
Egy nemzet olimpiai bizottságának rengeteg tennivalója van.
Pl.: a szakági szövetségekkel tartott szoros kapcsolat. Akkor kérdezem, hogy miért ugrott ki a Kajak-Kenu Szövetség az egyetlen valaha eredményes edző mögül? Nem kellett volna odaszólni, hogy na ne má?
A nemzetközi kapcsolatok ápolásáról szóltam, de azért hozzáteszem, hogy hallottam a vizilabdás lányokat, akik szerint a bírók vették el a bronzérmüket. A kézilabdás lányok és saját véleményem szerint is a kézis lányoktól aljas módon csalták el a bronzérmet.
Ökölvívóink közül kettő maradt alul érdemtelenül.
Vívóink eredménytelensége nagy részben a bírói tevékenység eredménye. (ugye a MOB 3 legmagasabb szintű vezetője volt vívó)
Nem lehetett és nem kellett bíróknak csalni az atléták borzasztó szereplése és nem lehetett az úszók versenyzésénél. Csak ott, ahol szubjektív megítélés dönt, ott csaltak ellenünk. És akkor megkérdezném, hogy ha már nem tudta a MOB a jó kapcsolatokat ápolni, akkor miért nem tiltakozott az elnök úr a bírói működés miatt? Amikor az oroszok tették, akkor azonnal léptek az ökölvívóknál, de Schmittnek minden jó volt.
Biztos, hogy találok még - ha kell - bizonyítékot az alkalmatlanságra. Végülis a szereplés maga is bizonyíték.
Engem is érdekelne, hogy mennyit keres a MOB elnökeként (a fidesz fizetése nem érdekel) és tételesen érdekelne, hogy mi a napi feladata, mikor mit csinál MOB elnökként. S ugyanez érdekel Kovács és a többi vívóbratyis esetében.

2008.08.26 13:39
57
7
12
2008.08.26 13:39
Kedves Zsigmond!
Jól látod!
:-)
Ám mindemellett egy sor olyan falusi polgármestert látunk, ismerünk, aki a nap 24 órájában a falu polgármestere - mint mondják: éjt nappallá téve, s ezek az EMBEREK többnyire sikeresek is és falujuk is az.
És ismerünk városi polgármestereket, akik országgyűlési képviselők, meg miegymás és a városuk nem fejlődik vagy mások fejlesztik őket választott vezetőjük helyett.
No, és mindennek az ellenkezőjére is van példa bőven.
Ám arra nincs, hogy egy rátermett ember, aki egyetlen - a közösség számára hasznos - célra tette fel az életét, sikertelen lenne.
Az meg, jellem kérdése, hogy ki vállalja tetteiért vagy elmulasztott lehetőségeiért a felelősséget. Az meg gerinc kérdése, hogy az ilyenre hogyan reagál.
Üdvözlettel

Bánki Miklós
645
502
78
2008.08.26 11:54
645
502
78
2008.08.26 11:54
Nem tudom, hogy Schmidt Pál milyen funkciókat tölt be, és ebből a sok funkcióból elfoglaltságából mennyi az az idő amit kifejezetten csak a sportra fordít. Tegyük fel, hogy csak ez az egy megbízatása van, és csak ezért veszi fel a fizetését. Tételezzük fel, hogy munka napjait semmi más nem köti le. (Üzlet, párt megbízás, egyéb tevékenység mind a napi munkaidő után történik)
Most már csak meg kell mondania Schmidt úrnak, hogy mennyi az ő fizetése, költség térítése, egyéb juttatása, prémiuma, ruha pénze, stb. stb. és ennek a birtokában akkor én el fogom tudni dönteni, hogy a hazai sport alul finanszírozott é, vagy sem.
Lehet, hogy nagyon az, és akkor bizony Id. Berecz Norberttől, és társaitól sokkal több adót kell elvonni, hogy Schmidt úrnak oda adhassuk, persze mind ezt csak is a magyar sport érdekében. Szerintem ha még több lett volna a juttatása akkor ő is többet tudott volna tenni a nemzeti sportért, és egyik öt-tusázó se esett volna le a lováról.

2008.08.26 08:44
2426
959
40
2008.08.26 08:44
Az a baj kedves barátaim, hogy a MOB állam az államban. Nem mondathatja le a kormány a MOB elnökét, nem mondathatja le a dolgozó ember, akinek a pénzén lébecolnak a Schmitt és bandája, őket csak a MOB tagjai zavarhatnák el a fenébe!
Csakhogy a kormánynak pénzt kell biztosítani a Magyar Olimpiaia Bizottság részére, amely a pénzzel nem köteles elszámolni senkinek.
Így aztán ha egyszer választásra kerül sor, akkor a MOB egyik tagja jóbarát, aki szívből szavaz a semmittevőkre, a másik valamiért MOB pénzből Valahol nyaral, a harmadik kap egy értékes emléktárgyat, s a szavazás le van zsírozva. Majd ha Schmitt lemond, vagy meghal, akkor választanak helyette mást, aki éppen olyan lesz, mint az elődje. Addig minden marad a régiben és attól függően, hogy ki lesz kormányon, vagy elegendő, vagy kevés a finanszírozás.

2008.08.26 07:36
57
7
12
2008.08.26 07:36
Kedves Norbert!
Igen, igazad van!
S én ezt már két nappal Szent István napja előtt megírtam, lásd a topic nyitót.
Schmitt Pál nem vállalja a kudarcot, ő csak a sikerekért felelős!
És ez sem újdonság, még a saját NOB elnöki jelöléséért és az ott elszenvedett kudarcért sem vállalta a felelősséget! Pedig azzal nem csak magának, de mindannyiunknak, Magyarországnak is ártott.
Azzal is, hogy elfeledkezik arról és előttünk is igyekszik úgy feltűnni, mint, aki olimpiai bajnokságot nyert. Pedig nem nyert. Nyert egy csapat, amelyiknek ő is tagja volt, de erről a csapatról nem hallottunk Schmitt Páltól már nagyon régen. Csak arról, hogy ő olimpiai bajnok! Pedig hát egyéniben, elég szánalmas az eredménylistája.
Akárcsak Kovács Tamásnak és a gödöllői polgármesternek, aki szintén megérne egy misét, s ez nem csak a gödöllőieknek baj.
Már nem mondom, hogy mondjon le Schmitt Pál, már azt mondom, akit érdekel a magyar sport, a magyar olimpiai mozgalom - az mondassa le Schmitt Pált!

Id. Berecz Norbert
1695
882
52
2008.08.26 00:24
1695
882
52
2008.08.26 00:24
Schmitt néhány perccel ezelőtt vigyorogva mondta az RTL híradójában, hogy nem ő a felelős azért, hogy az utolsó másodpercekben nem mentek be a gólok.
Nem pontosan így mondta, de ez a lényege.
Kikérte magának, hogy ezért őt vonják felelősségre.
Felelősként a kormányt jelölte meg.
Hát igen, ha vihar van, akkor Gyurcsány a hibás, ha süt a Nap, az Orbán érdeme. Netalán, ha a napsütéstől leég valaki, akkor Gyurcsány tehet róla.
Ennél már mélyebbre nem tud süllyedni az én szememben az az ember, akit eredményeinél fogva valamikor nagyon tiszteltem.
PFÚJ!!!!!!!!!!
Ezeknek csak egy dolguk van. Mindenben bírálni a kormányt, Gyurcsányt.
Talán még lelkük mélyében örülnek is a sikertelenségben (ami szerintem nem sikertelenség volt), mert így rá tudják húzni a kormányra a vizes lepedőt.
Ha 6 arany, 6 ezüst, 6 bronz éremmel jöttek volna haza, akkor a fényes győzelem csakis a Fidesz érdeme lehetne.
Ezek épp, hogy ki nem találják azt, hogy azért lett gyatra az eredmény, mert Gyurcsány elment Kínába.
Tisztelt érmes, pontot szerzett és pontatlanul hazajövő olimpikonok! Köszönöm azt a sok izgalmat, amit nekem szereztetek. Szép volt, jó volt. Gratulálok Nektek!
Ne hagyjátok magatokat behúzni a könnyező, szomorú világba, amíg örömet tudtok szerezni másoknak. Erre csak azok képesek, akik örömben élnek, mert aki szomorúan él, nemigen tud másoknak örömet szerezni.
Ne hagyjátok behúzni magatokat a sötét világba, amit nemcsak Nektek akarnak bedumálni, hogy csak ez van.
Nem mondom, hogy nincsenek problémák, megoldandó feladatok, hogy nem kellene több pénz.
Mindenkinek megvan a maga baja, elég amiatt szomorkodni, de, ha ezt mesterségesen tovább akarják fokozni, abba ne menjetek bele.
A továbbiakban is szeretnélek látni Titeket a sportpályán, a vízben, a szőnyegen és a dobogón, de ne villogjatok egyetlen párt hatalmi villogásán sehol.
Maradjatok független a politikától, hogy mindenki szerethessen Benneteket. Ne feledjétek, hogy ha felvillantok egy pártrendezvényen, egy másik párt embere, már nem néz rátok úgy, mint sportolókra.
Én úgy látom, hogy sok bíró többet ártott Nektek, mint ez a kormány, de ezt egy pártkatona nem mondhatja ki, neki a kormányt kell szidni.
Én viszont elvárom a pártkatonától, hogy sportfunkciójánál fogva számoljon be nekünk, hogy mit tett, tesz azért, hogy a részrehajló bírók ne bíráskodhassanak a továbbiakban sehol?
Gyurcsány rágalmazása helyett inkább ezzel foglalkozna.
Vidámabb lenne a világ!

2008.08.25 22:16
57
7
12
2008.08.25 22:16
Igazad van, kedves Zsigmond!
Ha az érem a fontos, akkor éremesélyeseket kell kivinni. És pszichológusokat melléjük, nem kettőt 170 sportolóhoz (lásd ez ügyben a HVG írását - http://hvg.hu/sport/20080823_olimpia_pszichologus.aspx) - akkor talán jobban teljesítenek, ott, ahol egy találaton, egy picivel több önbizalmon múlt a siker.
Ám mi elaggott sportszerűtlen sportolókat küldtünk sportvezetők gyanánt, ahol meg mégsem, ott volt is eredmény.

2008.08.25 09:20
2426
959
40
2008.08.25 09:20
Én nagyon örültem a 3 magyar aranyéremnek. Én is arra vágyom, hogy a magyar emberek életnívója 21. legyen a világ országai között, ahogy sportlolóink végeztek az éremtáblázaton. De jó lenne.
Ami zavar, hogy a volt vívók, akik munka helyett nagy lóvékat akasztanak le, most nyavalyognak, hogy kevés a pénz.
Igen, kevés. Az emberek nagy része nem tudja kifizetni a fűtésszámlát. Vagy kifizeti és nem eszik. A magyar gyerekek majd harmada éhezik. Vegyük el tőlük a maradék zsíroskenyeret és adjuk oda Kovács Tamásnak, Schmitt Pálnak, netán Kulcsár Győzőnek?
Nekem a 3 aranyérem elég volt. De megkérdezem, hogy minek vittek ki ennyi sportolót? Például Zsivóczky Attilát? Egész évben gyengén szerepelt és a versenyei 3/4 részén sérültet jelent. Most is lefutott 11.8 alatt 100 méter, aztán lesérült. (én 1963-ban 15 és fél évesen 11.7-et futottam, amikor Armin Harry még 10 másodperccel tartotta a világcsúcsot. És én csak tanultam, nem hivatásos sportoló voltam!) Két lehetőséget látok. Vagy már akkor sérült volt, amikor felment a repülőgép lépcsőjén, vagy csak nem volt kedve a macerás sportágakkal küzdeni: rúdugrás, 1500 méter, 400 gát? stb. Kell ez neki, amikor így is itt van?
Na ez zavart nagyon. Nem tömeggel, hanem minőséggel kellene kiállni a világ legnagyobb eseményére. A második legnépesebb sportágunk egy nyomorult éremre sem volt képes? Minek vittük ki őket? Ki volt esélyes az Elnök úr szerint?
De ezek is csak apró részletkérdések.

Bognár Attila
6998
3611
52
2008.08.24 14:19
6998
3611
52
2008.08.24 14:19
A többiek is hoztak egyfajta elvárást...
- méghozzá roppant önzetlenül, egyéni sikereiket is félretéve, hogy bizonyíthassák:
"Rosszabbul él-sportol-unk, mint 4 (6) éve!"

Ferincz Jenő
1571
155
10
2008.08.24 11:50
1571
155
10
2008.08.24 11:50
Időközben kemény Dénesék hozták az elvárást, bearanyozták az utolsó napot. De nem tudom megállni, hadd "gonoszkodjam" egy kicsit.
Most átmegyek fideszes retorikába:
Gyurcsány a hibás. Mindenért a Gyurcsány a hibás. Azért is a Gyurcsány a hibás, hogy nyert a férfi vizilabda válogatott. Vagyis ha nem a Gyurcsány lenne a miniszterelnök, nem nyertek volna a pólosok. Hát micsoda inszinuáció. Gyurcsány ilyent mert tenni: sikerre vitte a vizilabdásokat.....
Pfúj, de szégyellem magam!
Isten éltesse a fiúkat!

2008.08.24 10:56
1571
155
10
2008.08.24 10:56
Schmitt Pál nyilatkozott egy orgánumnak, hozzátéve, hogy amikor az olimpia előtt úgy nyilatkozott, hogy minden éremből hatot vár, hozott anyagból dolgozott.
"Megnéztem, mit várnak a szakszövetségek, s az összesítést elosztottam kettővel, így jött ki a 18 érem. Ez benne volt a csapatban.
Nyolc olyan helyzet akadt az olimpián, amikor egyetlen tuson vagy ponton múlt az érem".
Aztán ugyanebben a nyilatkozatában később:
".....kérjük a döntéshozókat, hogy nézzék meg saját teljesítményüket, ha azt akarják, hogy versenyben maradjunk. .......,a magyar sporttudomány, a létesítmények, a sportegészségügy finanszírozását, az egyesületek, szövetségek, edzők anyagi és erkölcsi megbecsülését értékeljék ki.Ezeken a területeken feltétlenül előrébb kell lépnünk, elsősorban a finanszírozás és a szemlélet területén. Vessék össze az adatokat, nézzék meg az Európai Unió nyitott könyveit, hol tartanak más országok, s vonják le a következtetést."
Mindezek tükrében azon gondolkodtam el: az a bizonyos (nyolcszor) egy darab tus, ill. egyetlen egy pont valóban azon múlott, hogy mennyi jut nálunk a sportfinanszírozásra? Ha nálunk is annyit adnának a sportra, mint - teszem azt - az USA-ban, akkor az garantálta volna azt az egy hiányzó tust, vagy pontot?

2008.08.22 11:07
57
7
12
2008.08.22 11:07
Kedves Bánk!
Egyetértek, csak abban nem, hogy nyilatkozni kell.
Ám, ha mégis, lehet másképpen is. Schmitt érmeket ígért - olyan ez, mint a választási ígéret?
Akkor viszont miért nem kezeljük úgy? Vagy a választási ígéreteket miért nem kezeljük így?
Tisztelettel üdvözlöm

Bács Bánk
399
-371
-93
2008.08.21 23:02
399
-371
-93
2008.08.21 23:02
De, jó: mondjon le! Miért is? Mert alkalmatlan. Honnan tudjuk, hogy alkalmatlan? Az eredményekből.
Jöjjön az új, egy alkalmas(abb)! Honnan tudjuk meg, hogy alkalmas(abb)? Majd, az eredményekből...
Tőlem, nyugodtan le is mondhat (nem sok könnyet hullajtanék utána, ámbár elég szimpatikus fickó); és akár alkalmas, akár nem, ezt bátran megtehetné, mert úri, gavallér gesztus lenne, az biztos. Hogy hatalom- és pénzéhes? Még az is lehet. Meg az is, hogy csak másképp gondolkodik. Lehet, hogy önmagát nagyon is alkalmasnak tartja erre a posztra (naná!), és egy jobb kurzusban reménykedve, ezt bizonyítani szeretné (miért ne? nem olyan öreg..) Azonban attól tartok, a Fidesz nincs abban a helyzetben, hogy megenged(het)né a lemondását. Stratégiailag.
Elnézését a hosszúra nyúlt vallomásért. Belátom, nem vagyok jó vitapartnar (terjengős). A Fazekas dolgát még ennyi helyen sem tudnám összehozni, hát bele sem kezdek. Köszönöm, hogy meghallgatott.
Üdvözlettel.

2008.08.21 22:21
399
-371
-93
2008.08.21 22:21
Elnézést, kedves Péter, kihagytam egy igét: nyilván úgy gondoltam, ha ez egy politikai (jellegű) funkció lenne, akkor kinevezték / delegálták volna, minthogy pedig nem az, hanem "szakmai vezető" (-nek számít), így természetesen a testület vagy szervezet választotta. És azt is jó tudni, hogy - mint mondja - egyetlen szavazat többségével (nem mintha ez befolyásolná a legitimitását, csak egyáltalán, az árnyalatok kedvéért).
Igaza van: ez nem az a kategória; és hiba volt részemről a témacímmel való rosszízű viccelődés (mondjuk, poénkodás).
Előbb még nem gondoltam, hogy vitázni szeretnék ezen a topikon - már csak azért sem, mert ezen a téren teljesen laikus és információszegény vagyok (a hobbimra sincs hónapokig időm, a sport pedig éppen nem az) -, az ön kedvessége azonban (úgy érzem) őszinteségre kötelez; hát belevágok.
Szerintem nem áll fenn a lemondás szükségessége vagy kívánalma, tömören: a két dolog közötti nagyon laza, nagyon közvetett (mondjuk: erőltetett) kapcsolat okán.
Először is, kétlem, hogy a MOB-elnök egyáltalán abban a helyzetben lenne (lett volna), hogy "honfitársait" (gondolom, az országot) megtéveszt(h)ette volna. Azért gondolom ezt, mert a sportrajongók (széles), de még a sportbarátok (még szélesebb) tábora is egyszerre tucatnyi dologra figyel: elsősorban is a sportolókra személy szerint (mindig mindenkiről pontosan tudják, hogy hol és mikor van edzőtáborban, milyen szerződéseik annak, de a családi életük tudható fejezeteit is, nem beszélve a sérülésekről és a felépülések folyamatáról, sorolhatnám), aztán figyelmesen követik a klubok, egyesületek, szakosztályok "életét", ki, kivel, miért, stb., a MOB-elnök nyilatkozatai ennek a felsorolásnak valahol a vége felé lehetnek... Hogy a "magyar sport" (így, en-bloc) vezetője lenne - hááát, iiigen, különösen így, olimpia évadján, egyébként viszont... na, nyilvánvalóan akkor is vezető, szervezkedik, lobbizik, stb, de hát arról alig hallani - a négy éves intervallumokban.
Másodszor, a közvetettséget tovább példázza a rengeteg köztes láncszem: személyi edzők, vezetőedzők, talán szövetségi kapitányok, szakosztály-vezetők, stb stb - ezek nála mind-mind jobban kell(ene) ismerniük-tudniuk a személyi és személyes feltételeket, körülményeket és állapotokat, és nyilvánvalóan ezeknek a "jelentéseire" is hagyatkozik (higgye el, nem "mosdatni" kívánom, csak a dolog közvetettségét ábrázolni).
Harmadszor: sportfogadás! Ezzel csak a teljes "ágazat" jellgére szeretnék utalni; persze van papírforma, vannak esélyesek, érem-esélyesek és abszolút-esélyesek, azonban a lényeg mégiscsak az, hogy lutri - másképp talán nem is lenne érdemes fogadásokat kötni sporteseményekre...
Aztán, nyilatkozni meg kell... Nem mondhatja a MOB-elnök: Kérem szépen, kimegyünk száz-valahányan, aztán, lesz-ami-lesz, fogalmam sincs, hány érmet hozunk el, lehet hogy sokat, lehet hogy keveset, de ha pl. isten is velünk lenne... Hát nyilatkozik, amilyen optimistán csak tud, vagy amilyen infoi éppen vannak... De ha pl. szándékosan alábecsülné a várakozásokat (mondjuk így: 180 résztvevő, és ami biztos, hogy elhozzuk, az 1-1,5 arany, 2-3 ezüst és mintegy 6-7 bronz), akkor bárki okkal-joggal mondhatná: Ember!!! Ha te, vezető, nem bízol a sikerben, a győzelemben, akkor miben és hogyan hihetnének azok a szerencsétlenek, akik agyonkínozták magukat az edzésekkel, erőnléttel, családi élet hátrasorolva, stb...
Egyébként, ha a várt eredmények elmaradásának kizárólagos okaként a pénzhiányt jelölte meg (és miért ne így lenne, hiszen önök többször is beidézték ezeket a mondásokat), azt magam sem tartom túl "szerencsésnek". Azonban a politika - sajnos - mindenhová belopakodik, pont a sportba miért ne tenné (tette már a kezdet kezdetétől)? Schmitt pedig politikus (is). Valamit mondania kell(ett), okot (indokot, ürügyet), hát előhozta a pénzhiányt - abban még van is valami (ld. NT véleményét is "versenyhátrányról"), aztán meg kellőképpen kormányellenes is. Két legyet...

2008.08.21 18:27
57
7
12
2008.08.21 18:27
Kedves Jenő!
Tudom, nagy Fazekas-rajongó, ezért, mint ilyentől, hadd kérdezzem meg, hogyan mehetett el kedvence Pekingbe, hisz' előre tudhatta, hogy olyan embertelen és személyiségi jogait, meg emberi méltóságát mélyen sértő módon kell vizeletet adnia, ami számára Athénben annyira elfogadhatatlan volt, hogy egy olimpiai aranyérmet sem ért meg?
Ugye, nem veszi tolakodásnak?

2008.08.21 18:20
57
7
12
2008.08.21 18:20
Kedves Bánk!
Erről a kérdésről van szó?
(Egyébként, nem vagyok "túltájékozott" és különösebben jólértesült: azt tudom, hogy fideszes, de tényleg, oda, ahol most van, a Fidesz delegálta / nevezte ki, vagy a szakma?)
Nos, amennyire én tudom: Nem nevezte ki senki. Schmitt úr olyan pozíciót tölt be a MOB-ban, amit szavazással lehet elnyerni, s amit legutóbb egyetlen szavazattal nyert el.
S amiről - miután bebizonyosodott róla, hogy vagy szándékosan megtévesztette honfitársait és/vagy nem ért ahhoz, amiről előzőleg nyilatkozott, s ebből következik, hogy most sem ért hozzá - vagyis a magyar sport vezetéséhez, időszerű lenne lemondania.
De ez nem a "monnyon le!" kategória!
Üdvözlöm.