Védjegy törlése

Egy lajstromozott védjegy törlését a védjegytörvényben meghatározott feltétlen kizáró okok alapján bárki kérheti, míg a korábbi jogok alapján (viszonylagos okok) kizárólag a korábbi jogok jogosultjai kérhetik.

A törlési kérelmet az SZTNH-hoz kell benyújtani és a benyújtást követő két hónapon belül meg kell fizetni a törlési eljárás igazgatási szolgáltatási díját.

Kulcsszavak: innováció, szellemi tulajdon, iparjogvédelem, védjegy, törlési kérelem; feltétlen kizáró okok; viszonylagos kizáró okok; írásbeli előkészítő szakasz; nyilatkozatok; szóbeli tárgyalás; döntés; megváltoztatási kérelem

A védjegy törlését a védjegytörvényben meghatározott feltétlen kizáró okok alapján bárki kérheti, korábbi jogok alapján (viszonylagos okok) kizárólag a korábbi jogok jogosultjai kérhetik.

A kérelmező képviselővel is eljárhat.

A védjegy törlésére irányuló eljárást a kérelem benyújtásával kell megindítani.

Az elektronikus ügyintézés lehetősége az SZTNH elektronikus ügyintézési rendszerén keresztül érhető el.

Elektronikus úton beadvány kizárólag az SZTNH által erre a célra rendszeresített, díjtalanul elérhető űrlap használatával nyújtható be. Az űrlap az ügyintézés indítása gombra kattintva érhető el.

Az SZTNH előtti eljárásokban elektronikus kapcsolattartásra kizárólag azonosításhoz kötött módon van lehetőség, kivéve a tájékoztatás kérését és annak teljesítését, valamint a nemzetközi szabadalmi ügyeket.

Az azonosítás az alábbi módokon történhet:

Amennyiben ügyfeleink partnerkártyás vagy Központi Azonosítási Ügynökön keresztül végzett azonosítást követően fordulnak a Hivatalhoz, úgy az SZTNH az ügyfélkapus tárhelyre küldi az eljárás során keletkezett döntéseit, értesítéseit és egyéb felhívásait.

Fontos kiemelni, hogy elektronikus aláírással történő azonosítás esetén a Hivatal alapesetben nem tud ügyfeleivel elektronikus úton kapcsolatot tartani, és intézkedéseit, döntéseit papíron, a hagyományos módon tudja kézbesíteni.

Az ügyintézés menete a következő:

1. A letöltött űrlapot mentse el a saját eszközére. Az űrlapok böngészőben történő kitöltése nem javasolt.

2. Jelentkezzen be az SZTNH elektronikus ügyintézési rendszerébe a Központi Azonosítási Ügynök használatával, ügyfélkapujával, partnerkártyájával vagy elektronikus aláírásával. Amennyiben elektronikus aláírással rendelkezik, válassza a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással történő azonosítást.

3. A kitöltött űrlapot töltse fel a rendszerbe. Az űrlapban megjelölt mellékletek alapján megjelenik egy táblázat, amelyben egyesével fel kell tölteni a mellékleteket. Ha Ön ezeket már összekészítette egy könyvtárba, akkor könnyen meg fogja találni a megfelelő dokumentumokat.

Az űrlapokhoz csatolható fájlok mérete egyenként nem haladhatja meg a 150 MB-ot. A beadvány és az ahhoz csatolt valamennyi melléklet mérete összesen nem haladhatja meg a 300MB-ot.

4. Jelölje be, hogy valóban ezt a beadványt akarta összeállítani, esetleg tekintse meg a HTML formátumú beadvány összesítőt.

A rendszer összeállítja az Ön beadványát, titkosítja és elküldi az SZTNH részére.
Az SZTNH automatikus értesítést küld a beadvány megérkezéséről.

A védjegyoltalommal kapcsolatos eljárásokról bővebb információkat olvashat a következő linken:

https://www.sztnh.gov.hu/hu/szakmai-oldalak/vedjegy

Ügyintézési határidő nincs. A védjegyeljárásokban nem érvényesül az az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényben (Ákr.) megállapított ügyintézési határidő, továbbá nem alkalmazhatók az Ákr.-nek azok a rendelkezései sem, amelyek az eljáró hatóság egyéb intézkedésére állapítanak meg határidőt.

A védjegy törlése iránti kérelem díja: 140 800 Ft

Az eljárás díját a Hivatal 10032000-01731842 számú költségvetési elszámolási számlájára az azonosítási adatok (az ügyszám, illetőleg lajstromszám) és a rendeltetés (jogcím) feltüntetésével átutalással vagy készpénzátutalási megbízás útján lehet megfizetni.

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala döntésének megváltoztatására irányuló eljárás a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe és kizárólagos illetékessége alá esik.  A döntés megváltoztatását az kérheti, aki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala előtti eljárásban ügyfélként részt vett; akit az iratbetekintésből kizártak vagy korlátoztak, illetve akitől az ügyféli jogállást megtagadták.  Az SZTNH előtti eljárás egyéb résztvevője saját jogán önálló megváltoztatási kérelmemmel élhet a döntés rá vonatkozó rendelkezése, illetve a rá vonatkozó döntés ellen. A megváltoztatási kérelem benyújtásának, vagy ajánlott küldeményként történő postára adásának határideje a döntésnek a féllel, illetve az eljárás egyéb résztvevőjével való közlésétől számított harminc nap. A megváltoztatási kérelmet az SZTNH-nál, de a Fővárosi Törvényszéknek címezve kell benyújtani. A kérelmen 10500 Ft illetéket kell leróni vagy elektronikus benyújtás esetén átutalással megfizetni.

http://www.sztnh.gov.hu/hu/szakmai-oldalak/gyakran-ismetlodo-kerdesek

A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény

Egyes iparjogvédelmi beadványok elektronikus úton való benyújtására vonatkozó részletes szabályokról szóló 147/2007. (VI. 26.) Korm. rendelet

A Magyar Szabadalmi Hivatal előtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet

SZTNH