Budaörs - Ipar-Engedély Változási bejelentés 016

Az ipari tevékenység végzője a telepengedély megadását, illetve a bejelentést követően a nyilvántartásban szereplő adatokban bekövetkezett változást – haladéktalanul köteles bejelenteni a jegyzőnek.

Kulcsszavak: ipari tevékenység, változás

Budaörs közigazgatási területén a telepengedély-, vagy bejelentés-köteles tevékenységet folytatni kívánó egyéni vállalkozó, gazdálkodó szervezet, vagy a rendelkezési nyilvántartásba bejegyzett meghatalmazott.

Bejelentés: az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon, melyet elektronikus úton kell beküldeni a Kereskedelmi Hatóságnak.

Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet:

11. § (1) * 

(2) Abban az esetben, ha az ipari tevékenység folytatója

a) tevékenységére vonatkozó jogszabályi előírásoknak nem tesz eleget, vagy

b) telepe a hatályos jogszabályi, valamint az engedély alapját képező feltételeknek nem felel meg,

és felszólítás ellenére sem teszi meg a szükséges intézkedéseket, a jegyző hivatalból vagy a vonatkozó jogszabályi előírások megtartásának ellenőrzésére egyébként jogosult más hatóság kezdeményezésére, az észlelt hiányosságok megszüntetéséig, de legfeljebb 90 napra, a tevékenység telephelyen történő gyakorlását felfüggesztheti, valamint a napi üzemeltetési, nyitvatartási időtartam meghatározásával vagy más módon korlátozhatja, vagy a telepet ideiglenesen bezárathatja.

(3) Amennyiben a tevékenység folytatója

a) telepengedély-köteles tevékenységet folytat telepengedély nélkül vagy bejelentés-köteles tevékenységet folytat bejelentés nélkül, vagy

b) a tevékenység gyakorlását felfüggesztő, korlátozó, illetve a telep ideiglenes bezárását elrendelő határozatban meghatározott időtartam alatt sem tesz eleget a határozatban foglaltaknak,

a jegyző az ipari tevékenység folytatását megtiltja, illetve a telepengedélyt visszavonja, és a tevékenységet, illetve a telepet törli a nyilvántartásból.

A bejelentés beérkezésétől számított 8 napon belül, a jegyző a változást bejegyzi és az erről szóló döntést/határozatot a Bejelentőnek megküldi.

Az erre rendszeresített formanyomtatványon elektronikus úton benyújtott bejelentés, képviseleti meghatalmazás.

Az eljárás illetékmentes.

Budaörs Város Önkormányzat Jegyzője

(Az eljárást  a Budaörsi Polgármesteri Hivatal Igazgatási Iroda Igazgatási Osztályának munkatársa folytatja le).

 

I. fokon döntés hozó szerv: Jegyző

II. fokon döntést hozó szerv: Pest Megyei Kormányhivatal

Az elsőfokú határozat, illetve a jogszabályban meghatározott végzés ellen a döntés közlésétől számított 15 napon belül fellebbezést lehet előterjeszteni a döntést meghozó hatóságnál Pest Megyei Kormányhivatalhoz címezve.

Az ipari tevékenység végzője a telepengedély megadását, illetve a bejelentést követően a nyilvántartásban szereplő adatokban bekövetkezett változást - az ipari tevékenység változtatását ide nem értve - haladéktalanul, írásban köteles bejelenteni a jegyzőnek.

(2) A jegyző az adatváltozást a nyilvántartásba bejegyzi. Telepengedély-köteles tevékenység esetében a jegyző a nyilvántartásba való bejegyzést követően, a korábban kiadott telepengedély bevonásával egyidejűleg a módosított adatoknak megfelelő telepengedélyt ad ki.

(3) A telep használatára jogosult személyében történő változás esetén a (2) bekezdés szerinti eljárást kell alkalmazni, azzal, hogy a változást, annak megfelelő igazolása mellett az új jogosult köteles bejelenteni.

(4) Az ipari tevékenység megszüntetését az ipari tevékenység végzője köteles a jegyzőnek a megszűnést követően haladéktalanul bejelenteni és - telepengedély-köteles tevékenység esetében - a telepengedélyt leadni. A telepet a jegyző törli a nyilvántartásból.

57/2013. (II. 27.) Kormányrendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól,

2009. évi LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól,

1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről,

2016. törvény CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról.

Budaörs Település